Az ötödik napunk is igen eseménydúsan indult, egy gyors reggeli után már rohantunk is az egymás között csak “meeting point”-ként elhíresült iskola elé, ahol jelenthetjük, ma már nem volt egyáltalán késés a mi felünkről. Sőt, mondhatni mi igen felkészülten érkeztünk, ugyanis kedvenc sofőrünket, Joseph-et, akit mindenki csak Joe-nak becéz, névnapja alkalmából egy kis meglepetéssel vártuk. A hungarikum csokoládét sofőrünk nagy, hálás mosollyal és egy “Grazzi!” (köszönöm) felkiáltással vette át (ez lenne a máltai nyelv egyik ékessége, amit az osztály eddigi rövid utunk során már is elsajátított). Joe-ról csak annyit kell tudni, hogy vezetési stílusával már találkozásunk után rövidesen belopta magát a csoport szívébe. Még nem találkoztunk olyan szituációval, amit ő ne tudott volna megoldani, pedig elmondhatjuk, hogy vele van helyzet bőven. Senki nem vezethetett volna be Joe-nál jobban a máltai vezetés meglepő rejtelmeibe.
A napunk tehát már boldogan indult, és az ablakon át elsuhanó táj sokunkat levett a lábáról. Egy hosszabb kocsikázás megtételével megérkeztünk az ötödik nap első megállójához, a Ghajn Tuffieha Bay-hez. Mit is mondhatnánk, az idő nem volt a legjobb, mégis - ahhoz képest, hogy senki nem úszott a vízben - mindenki vizesen távozott... De ez a kis részlet sem szegte kedvünket. Volt, aki sziklákat mászott, mások a kis virágösvénnyel beborított tisztáson kattintgatták kamerájukat. Volt mit fotózni bőven, (ne) féljenek az otthoniak, mert mindenki egy teljesen betelt tárhelyű géppel utazik haza. Voltak olyanok is, akik a Földközi-tenger hullámait egy kisebb, szélmentesebb zugból próbálták csodálni. Miután mindenki megfürdött a homokban és a szitáló esőben, folytattuk is utunkat a következő tengerpartra, ami a Golden Bay nevet viseli. Az elnevezése nem másból ered, mint - ahogy a képeken is látszik - az itteni homok színéből, ami messziről aranyozott hatást kölcsönöz a partnak. Itt pár vállalkozóbb szellemű fiú még a szomszédos őrtoronyra is felkapaszkodott, ami egy közeli, de annál magasabb szikla tetején helyezkedett el. A program következő pontja a klasszikus gyerekfilmőrülteknek kedvezett igazán. Gondolom nem kell bemutatnom senkinek Popeye-t, az 1980-as évek nagy rajzfilm hősét. Nos, Máltán forgatták a musical verzióját, így hát evidens volt, hogy meglátogatjuk ezt is. Rengeteg “Instagram- és Snapchat-gyanús” szelfi készült az itteni időnkről. A Tanár Úrral való közös képeinket pedig igazi kincsként fogjuk őrizni az utókornak, mert végre nem csak a homlokáról készült felvétel. A nap megkoronázásaként kaptunk 2 órácskát, amikor mindenki szabadon nézelődhetett Sliema bevásárló-komplexumában. Mi persze kapva kaptunk az alkalmon és végre csatlakoztunk az olasz csoporthoz, hogy jobban megismerhessük egymást, a kultúrájukat, sőt még egy kis magyarórát is sikerült belecsempészni az együtt töltött időbe! Jelenleg már az esti programra készülünk, ami újabb szabadfoglalkozás lesz legújabb olasz barátainkkal.
No comments:
Post a Comment